A Sony Online Entertainment egy 6 perces renderelt kedvcsinálóval kedveskedett nekünk. Szerintem nagyon ütős, sötét hangulatú videó lett és tényleg meghozta a kedvem a játékra. A DC Universe 2010 novemberében érkezik, reméljük addig lesz nyílt béta is.
A Sony sajtótájékoztatót tartott és bejelentette hogy a DC Universe novemberben startol. Az E3-as demót is bemutatták és az IGN rögtön írt egy beszámolót.
Szerintük a játék nagy változásokon ment át és sokat fejlődött. A los angelesi bemutatón kipróbálható lesz a játék és még több további információt közölnek.
A DC Universe kreatív igazgatója a Ti jelentkezéseteket várja, hogy mozgásba hozzátok a játék karaktereit.
A Facebookon letölthetitek a szükséges eszközöket és megtekinthetitek az animált story boardokat, amelyek alapján meg kell filmesítenetek a játék intrójának egy részletét, illetve emote-okat készíthettek a játékba.
A jelentkezők munkáit a rajongók fogják értékelni szintén ugyanott és a legjobb alkotások bekerülnek a játék végleges verziójába.
A G4TV egy interjút készített a SOE egyik managerével, Debra ("add a neved a munkádhoz") Soewolfcale-lel, amelyben a promo blabla mellett nem sok új hangzik el, viszont néhány jó akciójelenetet és feature-t láthatunk a DC Univers onlineból.
Az MTV egy interjút készített Jen Andersennel, a játék kreatív igazgatójával arról, hogy mennyire is fogja a DC Universe a lányok és asszonyok igényeit kielégíteni.
A válaszokból kiderül, hogy a fejlesztők például figyelnek arra, hogy a játékélmény ne csak a harcról szóljon, s megpróbálnak olyan újításokat belevinni a játékmenetbe, amelyek a support karakterek feladatát nem csak a társaik életcsíkjának figyelésére, s néhány gomb nyomkodására korlátozza, mivel felméréseik szerint a női játékosok legtöbbnyire ilyen feladatokat vállalnak az online világokban.
Most úgy teszek, mintha tudnám, ki az a Marv Wolfman és továbbítom a hírt, amit a SOE adott ki hivatalos sajtótájékoztatóban, miszerint a híres képregényíró Marv Wolfman csatlakozott a DC Universe csapatához és ezután ő irja majd az érdekesebbnél érdekesebb küldetéseket és sztori elemeket.
Egy három részes bemutató videó jelent meg a játékról, amelyben bemutatják az új "travel powert", az acrobatics-ot, tanúi lehetünk amint a főhős egy társával Superman segítségére siet egy küldetés keretében, szó esik a karakterfejlődésről, illetve megmutatják, hogy meddig jutottak Metropolis megépítésében.
A MahaloDaily.com is kint volt a Comic Conon, s egy DC Universe Online interjút hozott nekünk, amelyből nem sokmindent tudunk meg marketing szövegen kívül, de azért elég érdekes ahhoz, hogy belinkeljük. A riporter csaj mögött (akire az operatőr valószínüleg rá van kattanva) még a játékból is láthatunk valamicskét.
A DC Universe hivatalos honlapja meglátta a napvilágot, amelyen néhány videot, screenshotot és concept artot találhattok, valamint feliratkozhattok a hírlevélre.
Az E3 keretein belül a SOE megjelentette az első ingame trailert a DC Universe Online-ról, amelyben a legfontosabb szuperhősöket láthatjuk akció közben. A video szokás szerint a videoboxban, vagy a link alatt megtekinthető.
Megjelent az első hivatalos Teaser a DC Universe Online-ról, amelyben egyelőre csak Concept Artokat láthatunk. A SOE gondozásában készülő játék a Champions Online és a City of Heroes babérjaira pályázik, és valamikor a jövő évben kerül jobban a nyilvánosság elé.
A játékban Batman, Robin, Joker, Superman és a többi híres szuperhős fog a játékosoknak küldetéseket adni.